Az egyházatyák közül talán éppen Nüsszai Szent Gergely iránt a legnagyobb ma az érdeklődés. Ezt az érdeklődést nemcsak történelmi szerepének és jelentőségének kell tulajdonítani, hanem teológiai gondolkodásmódja azon jellegzetességeinek is, melyek korszerűvé teszik tanulmányozását. Hogy ez valóban így van, azt az egyre növekvő Gergely-irodalom bizonyítja. Az egyházatya műveinek és a rá vonatkozó irodalomnak a tanulmányozása adta az ösztönzést, hogy antropológiai nézeteit ne pusztán filozófia¬történeti vagy történeti szempontok szerint ismertessük, hanem gondolatrendszerének központi témája alapján kíséreljük meg kibontani: a krisztológiai dogmák és a feltámadás szempontjából, amely két téma Krisztusban összekapcsolódik. Nüsszai Szent Gergely írásainak hangvétele elárulja, hogy ezek számára is a legfontosabbaknak tartott „egzisztenciális” problémák voltak. Amikor Krisztusról ír, átmelegszik a hangja, szinte rajongóvá válik, amikor pedig – húsvéti homíliáiban – a krisztológiai téma összekapcsolódik a feltámadással, szinte összezsúfolódnak a teo¬lógiai párhuzamok és képtársítások. Éppen ezeknek a témáknak az esetében egyesül a külső – dogmatörténeti – és a belső – személyes – érdeklődés motivációja. A krisztológiai dogmák és a feltámadás középpontba állításával nem tettünk mást, mint kiemeltük és vizsgálódásunk alapjává tettük a szakirodalomban már lappangva meglévő, de eddig csak „spirituális doctrinájára” alkalmazott irányt.