A szerző többször is felkereste a taizéi közösséget, megismerhette az alapító életét, de halálát is, amely végérvényesítő pecséttel hitelesítette földi évtizedeit. Ám nemcsak Roger Schützről szól, hanem a bizalom erőterében vele együtt láttatja Avilai Terézt, a 16. század nagy spanyol misztikusát. Az inkvizíció minden bizalmat aláásó korszakának e szentje kedves imádságának szavait ismételgetve (Ne félj, ne aggódj...) tért vissza újra meg újra alapélményéhez – mely korábbi, vallásosnak vélt életét kifordította sarkaiból –, az Isten irántunk tanúsított bizalmára válaszul megszülető ráhagyatkozás tapasztalatához. A magyar olvasó hálás lehet ezért a vallomásért, mely segíti belekapcsolni saját kis létét az emberiség nagy családjának életébe. Erősíti az Isten iránti bizalmat, amikor nem az örökösen számon kérő Bíróval szembesít; az egymás iránti bizalmat pedig azzal, hogy felmutatja az emberek alapvető összetartozását, meghaladva ezzel a nemegyszer fojtogató kölcsönös bizalmatlanságot, a felekezeteket szétválasztó törésvonalakat, a szekértáborok közt mélyülő árkokat.