Mi a közös egy XIX. század végi fiatal lány - aki miután kilenc évig a lisieux-i Kármelben élt, huszonnégy évesen meghalt, Normandiát csak egyetlen alkalommal hagyta el, amikor Rómába zarándokolt - és Marie-Eugene atya között, aki Dél-Franciaország Aveyron megyéjéből származik, katonatisztként átélte a két világháborút, pap, majd kármelita szerzetes lett, a Je veux voir Dieu című könyv szerzője, lelki tanácsadó, prédikátor, az óceánokat Ázsiától Amerikáig átszelte, rendjében komoly pozíciókat töltött be, megalapított egy világi intézményt, és 1967-ben hetvenkét évesen halt meg? "Megértettem az Irgalmat. Szent Teréz a gyöngédségét érezte, én a hatalmát érzem." Marie-Eugene atya e kijelentése feltárja a Terézzel összekötő barátságnak az okát: Isten ingyenes szeretete mindkettőjüket ugyanúgy megragadta, és ezt mindketten hirdetni akarták korunknak. Amikor Marie-Eugene atya Terézről prédikál, akkor úgy beszél, mint a nővérét idéző testvér: a lelki életnek ugyanazokat a fokozatait élték meg, ugyanazt az útját járták végig a Kármelben. Az a fény, amivel Marie-Eugene atya Teréz "kis útját" megvilágítja, magával ragadó és bizalmat ébresztő, gyakorlati világosság; ez a világosság nemcsak az ismeretből fakad, hanem egyfajta közelségből és közös tapasztalatból.