Ánanda Könyvek III Az Arany szútrák több évtizedes előadói tevékenység foglalatai, a Hanszakunda-upanisad pedig a klasszikus spirituális tanítási rendszer, a tudakozódás és válaszadás ihletett összegzése. Amikor az igazságot kutatjuk, ugyanannál a forrásnál keresgélünk, a csoda abban rejlik, hogy mit talál? Mondhatjuk, hogy egy ellentmondásos világban élünk. Talán éppen ezért elfogadható az a tény, hogy a titkos tanítások népszerűsége egyre csak növekszik. A titkokat feltárhatónak hisszük mi emberek, holott ha belegondolunk, a legmélyebb titkok olyannyira nyilvánvalóak, hogy azokat sosem vennénk észre - ha nem hívná fel rá valaki a figyelmünket. Az emberi kultúra két fő vonulata az írásos és a nem írott civilizáció. Mi a tárgyiasult és írásban kodifikált kultúra gyermekei vagyunk: objektumokban és tantételekben igyekszünk megragadni életünk értelmét, jóllehet ez a látens állandóság a folytonos átminősülés képlékeny közege csupán. A hajdani énekmondók, bárdok és regösök nem a rögzítés hívei voltak: a mának, a mindenkor adott pillanatnak éltek, s meglehet elhaló hangjuk nem csengett sokáig, mégis közelebb álltak tán az örökkévalósághoz, mint az adathordozós világ. Akkor az éppen összegyűlt hallgatóságnak regéltek, a szélbe kiállították szózataikat. A látnok bölcsek egyszerre éltek a mának és az örökkévalóságnak: szent fohászaikat az éteri égbe kiáltották, talán a szél emelte mantráikat az Istenhez... Akkor még nem volt fontos a nyomtatás, még nem létezett hangfelvétel, digitális technika: más, valódibb volt a virtuális valóság is. A hordozófelületet az emberek tudata jelentette, a frekvencia-átvitel eszköztára a hangszál és a dobhártya, vagy még inkább a tekintetek találkozása, a szívek összedobbanása volt. A tudat valamely rejtett régiójában rejtőzködött sokáig a jelen tanítás. A tudat az a fény, ami rávilágít az egzisztencia szépségére, s a lét céljára, a boldogságra. A tudatnak ez a sugara a jelen esetben sokakon keresztül nyilvánult meg, hadd mondjak köszönetet érte mindenkinek. Legyen nyilvános a titkos tan, legyen egyetemes az egyedi, legyen közkincs a végső cél!