Vak Didümosz művének jelentősége abban áll, hogy az első olyan rendszerezett értekezés a Szentlélek istenségéről, amely tárgyilagossága és alapossága révén máig nem veszített semmit aktualitásából. Érdeme, hogy a szentírási bizonyítékokat azok kontextusával együtt tárgyalja, a filológiai és egzegetikai elveket következetesen alkalmazza, és nem enged sehol a túlzó allegorizálásnak. Módszerének jellemzője az Egyház hitvallásának és a Szentírás egészének együttlátása. Ez az eljárás megóvja őt egyfelől a túlzó filológiai boncolgatások zsákutcáitól, másfelől a ma is divatos, ám olykor kórosan meddő irodalomkritikai fejtegetésektől, de az allegorizmus túlkapásaitól is. Érvelését mindenki számára elfogadhatóvá teszi az arisztotelészi egyetemes kategóriák és szillogizmusok következetes alkalmazása, ami egyben a konklúziók pontosságát is szavatolja. A kiváló biblikus, filológus, egzegéta és hittudós a Szentháromság hitében olvassa az egy egészet képező Ó- és Újszövetséget - messze túlhaladva kora egyházi íróit a biblikus szövegek pontos és következetes elemzésében. A biblikus szövegkörnyezethez való hűség mind a mai napig aktuálissá teszi művét, különösen azok számára, akik többet szeretnének tudni a Szentlélekről, de időszerű és sok fontos információt tartalmaz azon csoportosulások számára is, akik lelkiségüket a Szentlélekhez kötik.