Megütközve tapasztalom újra meg újra elsődlegesen a magam, de mások életében is, hogy a keresztény egzisztencia sok esetben korántsem a tiszta látás és a tiszta élet forrása, hanem éppen ellenkezőleg: jelmez, amit azért öltünk magunkra, hogy ne kelljen önmagunkkal és közösségünkkel, ismereteinkkel és életünkkel őszintén számot vetni. Csakhogy a Krisztus-hit és a hazugság nem fér meg egymással. Az ember egyedül Jézus Krisztus élő szava által eszmélhet eltévelyedéséből - ha akar. „Nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem Istennek hatalmát?- leplezi le Jézus a tévelygő hívőket (Mk 12,24). A két mozzanat egymástól elválaszthatatlan: akár az egyik, akár a másik oldalról megfeledkezünk, elkerülhetetlen a tévelygés. Aki hitét nem az Írásokra alapozza, hanem csak Isten hatalmáról akar tudni, amely így sokszor nem is Isten hatalma, csupán a téveszmék ereje, tévelyeg. Aki hitét szigorúan az Írásokra alapozza ugyan, de Isten hatalmáról mit sem akar tudni, azaz elbizakodottságában saját írásismeretét teszi úrrá a mindenható Isten helyett, tévelyeg. A füzetben olvasható tanulmányok egymástól függetlenül születtek, mégis közös tematika kapcsolja össze őket: a magukat hívőknek vallók tévelygésének, nemértésének vizsgálata - amely elsősorban mindig önvizsgálat. Az öncsalást csak az élő Szóval való értő találkozás gyógyíthatja. Ha ez a néhány tanulmány csak egy aprócska lépéssel is közelebb viszi az Olvasót az élő Szó leleplező erejének felfedezéséhez, és ha csak egy morzsányit is fel tud mutatni abból a rendkívüli örömből, amit a leleplező Szóval való találkozás jelent, már elérte a célját. A szerző