Nagyapám sokszor elvitt magával sétájára a Királyhágó téren át az Orbánhegyi úton felfelé. Több házról is vázlatot készített a zsebéből előhúzott noteszében, hogy otthon aztán megrajzolja a ház képét. Útközben engem, hatévest angolra tanított. Egy ima néhány sorára ma is emlékezem. Élete alkonyán, 1948-ban, betegen önéletrajzot írt saját gépelésével, majd maga ragasztotta albummá a sűrűn teleírt oldalakat. Évtizedek múltán már beletörődtem, hogy ezt a kincset elsodorták a történések. De aztán Böszörményi úti lakásunk pincéjében végül is rátaláltam, s döntöttem: átgépelem nagyapám életrajzát eredeti leiratában, hűségesen megőrizve szövegét, sajátos, korabeli fogalmazását. A személyes ihletésű önéletrajzi mű egyfajta lenyomata a 19. század végétől a második világháború végéig terjedő kornak. Egy hányatott sorsú, vándor életű ember életútja mentén érint korabeli társadalmi, nemzetiségi ellentmondásokat, történelmi eseményeket. Mindezt igaz hazaszeretettel, mély vallásos hittel. (Dr. Albert Béla)