Összetöröm a gerincét! – fenyegette meg Lavrentyij Berija Rákosi Mátyást 1953. június 16-án a Kremlben, a „moszkvai jeges fürdő” néven elhíresült megbeszélések során. A szovjet vezetők ilyen és ehhez hasonló durva támadásaira az itthon a rettenthetetlen vezér szerepében tetszelgő Rákosi szolga módjára, megalázkodva válaszolt: „Nagyon sajnálom, hogy előbb nem kaptam ilyen leckét és előbb nem tartottak elém ilyen tükröt.” Ez a jelenet, miként az 1953. júniusi moszkvai kétnapos tanácskozás egésze, majd a következő közel négy hét itthoni, jórészt zárt falak között zajló eseményei is, hűen tükrözték Magyarország akkori, igen szomorú állapotát. Ilyen párbeszéd ugyanis csak teljesen egyenlőtlen helyzetben lévő államok vezetői között hangozhat el. De még ebben az esetben is csak akkor, ha az alávetett állam vezetőjéből a nemzeti önérzet legkisebb szikrája is hiányzik… Az események mélyére tekintve pedig előtűnik a magyar történelem egyik legalapvetőbb, több évszázados problémája, amely 1526 óta ciklikusan, időről-időre középpontba kerül történelmünkben: a nemzeti függetlenség hiánya. Nem kevésbé fontos az a kérdés sem, hogy egy külső erő által hirtelen, minden átmenet nélkül az ország élére ültetett új vezető réteg politikai és szakmai értelemben mennyire bizonyult alkalmasnak az ország életének irányítására. Hogyan volt képes helytállni például nehéz helyzetekben? Hogyan volt képes irányítani az ország életét a mindennapokban? Ha a tisztelt olvasó akár csupán belelapoz a könyvünkben közölt dokumentumok anyagába, vagy csak átolvassa a bevezető tanulmányt, választ kaphat ezekre a kérdésekre. Remélhetőleg felkelti érdeklődését a Nagy Imre és a Rákosi csoport közötti ellentét bemutatása is, vagy az, aminek a könyv nagy figyelmet szentel, hogy hogyan élte meg az eseményeket az egyszerű magyar ember, a korabeli, keserű vicc szerinti „bennszülött” azokban a hónapokban és években.