Kosztolányi Dezső és Csáth Géza még meg sem született, a városi könyvtár sem alakult még meg, és a Bácsmegyei Napló első száma sem került még a nyomdába, amikor a városi közgyűlés 1877. április 26-án határozatot hozott arról, hogy alkalmazkodva a kor magyarországi normarendszeréhez, Szabadka szabad királyi várossá nyilvánításának századik évfordulójára megjelentetik a helység monográfiáját. [...] ...a jeles centenáriumi évfordulóra nem jelenhetett meg a város múltját feldolgozó monográfia. [...] Ilyen előzmények után, a város döntéshozói önmagukat lépéskényszerbe hozva, már nem engedhették meg maguknak, hogy a centenáriumi ünnepélyes megemlékezés egy tudományosan nem megalapozott visszatekintőre korlátozódjon. Hogy hogyan esett a választás Zomborcsevics Vincére, eligazító dokumentumok híján egyelőre a múlt titka marad, arról azonban több adatunk van, hogy miért éppen őt kérték fel. [...] Emlékbeszédének fontosságát azonban mégsem a hivatkozások adják, hanem elsősorban az, hogy Iványi István napjainkig megkerülhetetlen monográfiájának 1886-os kiadása előtt hét évvel tett kísérletet arra, hogy tömören amennyire egy ünnepi közgyűlés keretei engedélyezik összefoglalja a város történelmi múltját, és megrajzolja etnikai térképének alakulását. Igazi jelentősége pedig abban van, hogy feltárta és bemutatta azokat az ok-okozati összefüggéseket, politikai háttérmegfontolásokat és viszonyrendszereket, amelyek a város irányítóit, illetve a császári udvart 1743-ban előbb a mezővárosi, majd 1779-ben a szabad királyi státus kérvényezéséhez, illetve megadásához vezették. Ebből a megközelítésből szemlélve vidékünk vonatkozásában a rendelkezésre álló rövid idő és a hiányos levéltári források feldolgozása ellenére úttörő tanulmányról beszélhetünk. Szerzője túlhaladt az események általa vélt tárgyszerű leírásán, illetve felsorolásán, és elsősorban a mai modern történetírás egyik alapkövetelményének megfelelően az ok-okozati viszonyrendszer motivációira, illetve reflexióira kívánt választ adni hallgatóságának, későbbi olvasóinak a rendelkezésére álló eszközökkel, mellőzve az általa ekkor már ismert Dudás-féle monográfia anyagát. (Részlet Dévavári Zoltán utószavából)