Gyarmati György sosem lett elefántcsont-toronyban ülő történész, aki öncélúan belefeledkezik tudományába. Pontosan tudta és tudja, hogy a közoktatással ápolt jó kapcsolatok nélkül a kutatási eredményekből nem lesz társadalmi tudás. Tudományos felkészültsége és kutatási eredményei már jó ideje a magyar történésztársadalom doyenjei közé emelték. Erről nemcsak hazai és külföldi konferenciaszereplései, tematikailag és műfajilag nagyon sokszínű írásai tanúskodnak, hanem elsősorban azok súlya és a történettudományban betöltött szerepük. A magyar tudományosságban az 1945 utáni magyar történelem megkerülhetetlen és sokat idézett kutatójának számít, aki témáit nemzetközi összefüggésrendszerükben, összetettségükben láttatja. Meghatározó szerepe volt és van abban, hogy a kommunista diktatúra intézményesülésének, különösen a politikai rendőrség működésének számos aspektusát ma már tudományos megalapozottsággal tárják fel, ahogy abban is, hogy Bibó István elsősorban közigazgatási tárgyú munkásságát újra a tudományos diskurzusba emelte. A Rákosi-korszakról szóló nagymonográfiája a korszak mértékadó szintézise, ami a mester- elbeszélők sorába helyezi őt. De saját tudományos eredményeinél, azok elismerésénél mindig is fontosabb volt számára egy hallgató, egy doktorandusz, egy kolléga, vagy az érdeklődő közönség Pécsett, Szegeden, Kolozsvárott vagy másutt... Jelen tanulmánykötet a tanítványok, pályatársak, kollégák tisztelgése a 2016-ban 65 éves Gyarmati György előtt.