Kik voltak a "példás asszonyok"? Mely tulajdonságok és tevékenységek emelhettek egy nőt a példaképek sorába? Kik voltak, akik megszegték a normákat? A 18. század elejétől a reformkorig tartó időszakban a társadalmi, politikai, eszmei változásokkal párhuzamosan módosultak a nők feladatai, az életterük, sőt az is, hogy a férfiakhoz miként viszonyulhattak. A könyv e folyamatokat mutatja be egy elsőre talán szokatlan forrástípus segítségével: az erdélyi református elit körében különösen népszerű halotti beszédek révén képet alkothatunk a változások üteméről és ellentmondásairól, a kortársak nézetkülönbségeiről. Az elemzés során arra is választ kapunk, miért jelentették meg a halotti beszédeket, milyen területi, társadalmi, felekezeti jellegzetességekkel és használati módokkal találkozhatunk. A könyv egyik megkapó alakja, Daniel Polixéna bárónő. Mint példája mutatja, a női feladatokkal kapcsolatos elméleti viták mellett az élet sokszor más helyzetet teremtett, olyan szerepekbe kényszerítve az asszonyokat vagy éppen olyan lehetőségeket biztosítva számukra, amelyek hagyományosan férfiakra tartozó területnek számítottak. A bárónő férje, Wesselényi István halála után gyermekei nevelése és a birtokok igazgatása mellett irodalmi tevékenységet is folytatott, és gyermekeit, köztük négy lányát ugyancsak erre ösztönözte. Egyeseket lenyűgözött a munkája, másokból ellenszenvet váltott ki határozott és vérmes természete, ő viszont kiállt amellett, hogy megfelelő oktatás révén a nők is képesek lesznek a férfiakkal azonos szellemi munka végzésére, ami végső soron Isten dicsőségére és az egész közösség javára válik. V. László Zsófia történész, levéltáros, Budapest Főváros Levéltárának munkatársa. Fokozatát az ELTE BTK Művelődéstörténeti Doktori Programján szerezte. Elsősorban a női szerepek változásait, illetve a főváros 18-20. századi történetét kutatja.