"Az ország erre a koalícióra szavazott", "a választók ezt a kormányt akarták", "csak a programok alapján vagyunk hajlandók együttműködni" - 1990 óta a politikusok ilyen érvekkel igazolják az új kabinetet. Ha a parlamenti ciklus közben választanak új miniszterelnököt, megindul a találgatás a lehetséges forgatókönyvekről és az államfő várható lépéseiről. Hogyan alakul meg ilyen körülmények között a kormány, mivel magyarázható a koalíciók pártösszetétele? A szerző ezt az alapkérdést a koalíciós kutatás legfrissebb nemzetközi eredményeire támaszkodva elemzi, és megvizsgálja a választói akarat, a pártok programtávolságának és az intézményi környezetnek a hatását a kormányalakításra. Kiderül, hogy a tudományterület e bevett magyarázatai hazánkban nem működnek, és a politikával kapcsolatos néhány közkeletű vélekedést is megcáfol a szerző. A legmeglepőbb állítása talán az, hogy a kormányalakítás végén előálló népakaratot a politikusok állítják elő. A magyar politika és tömegdemokrácia főszereplői nem a választók, hanem a politikusok, s az államfő is csupán ceremoniális mellékszereplő a pártok által írt és játszott politikai forgatókönyvben. Az olvasó azt is megtudhatja, hogyan lett miniszterelnök-jelölt Boross Péter, Horn Gyula, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, hogyan tudott megalakulni a 2009-es kisebbségi kormány. A kötet a 2014-es választás első rövidebb reflexióját is adja.