Miközben a fegyvereiket tisztogatták, halk csengettyű hangra figyeltek fel. A lélek csengettyűje szólt. Kezdetben nem volt semmi, csak a sötétség mély, ásító csendje. Jankó felismerte Frey tiszteletes hangját. A zárat a puskáján hátrahúzta és a kendőt beledugta a töltényűrbe. Aztán az úr azt mondá: légyen világosság. És világosság lett, s az úr azt mondá: ez így jó. Megnézte a kendőt, de az tiszta volt, mint ahogy kell. Srancz szakaszvezető öszszekulcsolt kezeire fektette a homlokát, Pál közlegény a szemeit törölgette. Aztán az úr megteremté a földet, a napot és a holdat az éjszakának. És az úr azt mondá: ez így jó. Nem is vették észre, hogy Csatáry őrmester is csatlakozott hozzájuk, csak hallgatták, ahogy a szél néha feléjük hozza a hangokat. És az úr széjjel választotta a földi és az égi vizeket. Jankó tizedes a mannlichert a kabátjára fektette, majd a mély zsebből elővette a maroknyi Frommert. Eszébe jutottak Csatáry szavai: csak hátra kell húzni a kokasát és tűzkész. És az úr azt mondá: ez így jó. Aztán a csengettyű újra megszólalt...