"Valóban frontország volt-e az 1990-es évek elején Magyarország a déli határainkon kialakult háborús helyzet miatt? A kötetben szereplő dokumentumok és a bevezető tanulmány minden bizonnyal meggyőzik erről az olvasót, de ezen túlmenően szeretnék felidézni egy, ezt a kérdést élesen megvilágító eseményt 1991 őszéről. Antall József miniszterelnök 1991. október 27-én Brüsszelben tárgyalt az Európai Közösséghez történő társulás kérdéseiről, amikor arról értesítették, hogy Barcsot bombatámadás érte. Természetesen azonnal részletes tájékoztatást kért, amiből kiderült, hogy a Jugoszláv Néphadsereg repülőgépe miután megsértette a magyar légteret, célzott támadással kazettás bombát dobott le Barcs külterületén. A kazetta bombái többségükben a temető területén szóródtak szét, és egy lakóházat ugyan félig romba döntöttek, de szerencsére személyi sérülés nem történt. Másnap, Budapestre érkeztekor a miniszterelnök vezette delegáció számára a Ferihegyi repülőtér kormányvárójában kiállították a bombákat tároló kazettát, amelyen látható volt a becsapódás nyoma. Antall rögtönzött sajtótájékoztatót tartott és bejelentette, hogy felkeresi a helyszínt. Felkérte a belügyminisztert, hogy erősítse meg a határőrséget, látogatásával megnyugtatta a helyi lakosságot és a kormány határozott, de higgadt magatartása lehetővé tette, hogy a konfliktus partok közé szorított mederben maradjon. A felidézett mozzanat csak néhány napot jelentett a délszláv háború éveiből, de mindenképpen jelzi a helyzet robbanékony voltát. Ilyen adottságok mellett zajlott az 1990 és 1994 közötti időszak négy éve, a kormány a kritikus körülmények között is józan döntéseket hozott, gondosan ügyelve a szétesőben lévő Jugoszláviában élő magyarság érdekeire is. Nem segítette a megfelelő megoldások megtalálását, hogy a nyugati hatalmak szinte minden történésre megkésve reagáltak, hiányzott a lehetséges események vizionálása. "Történelmi fáziskésésben vannak" - állapította meg többször is Antall József. Tőle származott az a gondolat is, hogy a káoszba zuhant délszláv államot ugyanúgy, mint egy rosszul gazdálkodó vállalatot, csődeljárásba kellene vonni, és a folyamat levezénylésére egy erre hivatott csőd biztost kellene kinevezni. Mint ismeretes, ez nem így történt. Hogy miért nem, egyebek mellett erre is választ kíván adni ez a kötet."