Hosszú évtizedekre visszanyúló tervezgetést követően hivatalosan 1916. november 21-én alakult meg a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet, amely a történelemkönyvekbe így az intézményesített magyar kultúrdiplomácia első külföldi intézeteként vonult be. A szervezet működése elé nagy elvárásokkal tekintett politikus, tudós, műgyűjtő és amatőr keletkutató egyaránt. A különös idő-pontválasztásban persze nagy szerepe volt a háború adta lehetőségeknek, így az 1880-as évektől egyre inkább kelet felé forduló magyar politikai, gazdasági és tudományos érdeklődés, a turanizmus és az ezekkel együtt megjelenő kolonialisztikus elképzelések végre szabad utat kaptak a négy császár szövetsége által. Bár az intézeti munka megkezdését pártállástól függetlenül mindenki üdvözölte, egészen az utolsó percekig nem döntötték el, hogy mikor, milyen profillal, pontosan hol és hogyan történjen meg a régóta vágyott keleti magyar kulturális térfoglalás. Mindezen nehézségek azonban eltörpültek ahhoz képest, ami a maroknyi ösztöndíjasra várt az elkövetkező másfél évben. Miért pont Konstantinápolyra esett a választás, és miért éppen a világháború során? Milyen egyéb tervek léteztek a keleti magyar kulturális térfoglalásra, és kik álltak ezek mögött a tervek mögött? Történeti vagy régészeti intézet jött létre a török fővárosban, és miért éppen Hekler Antal lett az igazgató? A szerző ezekre a kérdésekre keresi a választ eddig feltáratlan levéltári források és személyes dokumentumok segítségével, emellett igyekszik minden eddiginél részletesebben bemutatni e részben ismeretlen kultúrdiplomáciai kaland jelentőségét, valamint későbbi hatásait.