Kádár Jánost így búcsúztatta utóda, Grósz Károly 1989-ben: "mindannyian tanulhatunk Kádár szerénységéből, elvhűségéből, kompromisszumkészségéből, internacionalizmusából, hazafiságából...". Szabó Miklós történész 1996-ban ezt írta: "gyáva volt és munkakerülő ...". Roger Gough, angol történész véleménye szerint "hétköznapi embernek tűnt. Persze a valóság sokkal összetettebb volt, Kádár valójában sokkal kegyetlenebb és hataloméhesebb volt, mint azt sokan gondolták". Kádár János nem könnyítette meg az utókor dolgát. Ritkán és szűkszavúan beszélt saját magáról. Mindent megtett annak érdekében is, hogy eltüntesse tevékenységének írott nyomait. Élete vége felé elindultak a történeti kutatások a volt Párttörténeti Intézetben. Ekkor telefonált az akkori igazgatónak, Huszár Istvánnak: "Huszár elvtárs, nem azért tettük oda magát, hogy hagyja, ottan mindenféle kutatók turkáljanak". Nos, mi "turkáltunk" a levéltárakban, s találtunk leveleket, feljegyzéseket, amiket Kádár János saját kezűleg írt. A kézírások alapján próbáltuk tehát bemutatni ennek az ellentmondásos megítélésű politikusnak a valódi arcát, hiszen a kézírás - a legszemélyesebb, legőszintébb önvallomás - megmutatja azt is, amit sem a kortársak visszaemlékezései, sem a történeti kutatások nem tudtak feltárni: a személyiség törekvéseit, indítékait, a politikusi szerep mögött rejtőző esendő embert, Kádár Jánost.