A kötet írásainak jelentős része új szempontokat fölvetve kapcsolódik ahhoz, amit magyar filozófusok az utóbbi évtizedekben a szóbeliség írásbeliség témakörében írtak; így Neumer Katalin egy későbbi, immár megíratlanul maradó monográfia előzményének szánt tanulmánya, Peternák Miklós transzdiszciplináris kísérlete az új látás gyökereiről és Simon Attila munkája a két világháború közötti magyar ókortudomány jelentős hozadékáról a kommunikációtörténet számára. Kiséry Andrásnak Thienemann Tivadarról és Hajnal Istvánról szóló kettős portréja mindkét tudós munkásságát új összefüggésekben mutatja be. Két tanulmány, Gulyás Judité és Domokos Marianné a folklórtudományról szól, a két egyébként gyakran együtt is dolgozó szerzőgondolatai kiegészítik egymást, érdemes őket együtt olvasni. Bezeczky Gábor a magyar századforduló időszaki sajtójáról szóló értekezésében 19. század végi, 20. század eleji magyarországi statisztikai adatokból kiindulva elemzi felekezetek, nemzetiség és írástudás, a nemzeti, vallási és nyelvi önmeghatározás bonyolult, változó viszonylatait.