Zimándi Pius premontrei szerzetestanár 1944-45-ös naplója hetven év után is izgalmas olvasmány. Pontos képet ad a korabeli politikai csatározásokról, az egy éven belül lezajló háromszori hatalomváltásról, frontok jövés-menéséről, sajtóhírekről és mindenütt terjedő rémhírekről, Budapest ostromának hétköznapjairól, a gödöllői rendház lakóinak háborús hányattatásairól, a korabeli egyházi értelmiség előítéleteiről és félelmeiről - keresztmetszet egy eddig elfeledett, precíziós optikával. Zimándi Pius az általam ismert naplóírók között teljesen egyedi kategóriát képez. Nem társadalmi helyzete miatt: a legtöbb szerző középosztálybeli. Az eddig ismertté vált naplók és visszaemlékezések alapvetően két csoportra bonthatók. Szerzőik egy része baloldali indíttatású, vagy a keresztény középosztály kultúrájával szemben komoly kritikát megfogalmazó személy, mint például Gyarmati Fanni vagy Márai Sándor; vagy viszonylag apolitikus, elsősorban a konkrét események leírására szorítkozó, sokszor fiatalkorú szemtanú. Olyan szerző naplója azonban, aki a keresztény középosztály 1944-45-ös hangulatát különösebb távolságtartás nélkül visszaadta volna, még nem jelent meg nyomtatásban. Ez a körülmény adja Zimándi Pius írásának legnagyobb feszültségét [] A naplóíró számos, másutt eddig nem tárgyalt részletről is ír; [] munkája gazdag történelmi forrás. (Ungváry Krisztián)