Deák Antal táblabíró, Deák Ferenc bátyja és nevelője, Zala vármegye főszolgabírója, majd alispánja, 1825-1827-ben, 1830-ban és 1832-1833-ban megyéje országgyűlési követeként vett részt a pozsonyi diétán, ahol a nemesi alkotmányt védelmező, mérsékelt reformerként az úgynevezett "rendi-sérelmi" ellenzék meghatározó egyéniségei közé tartozott. Noha a korszak politikai életének egyik elismert, köztiszteletben álló személyisége volt, később háttérbe szorult a reformellenzék kiemelkedő vezetőjévé váló öccse mellett, visszavonult kehidai birtokára, az utókor pedig megfeledkezett róla. A reformkor történetét évtizedek óta kutató szerzőt elsősorban az ösztönözte könyvének elkészítésére, hogy az Országgyűlési Könyvtárban nemrég előkerültek és hozzáférhetővé váltak Deák Antalnak a sógorához, Oszterhueber Józsefhez 1825 és 1842 között írt, túlnyomórészt a pozsonyi diétán született, elveszettnek hitt levelei. E kiadatlan, zömében ismeretlen, ám jelentős történeti forrásértékkel rendelkező levelek lehetővé teszik Deák Antal életrajzának, politikai gondolkodásának, közéleti munkásságának minden eddiginél teljesebb és pontosabb rekonstruálását. Számos új, korábbi ismereteinket megerősítő vagy kiegészítő információt tartalmaznak a kevésbé kutatott és feltárt 1825-1827. és 1830. évi országgyűlések történetéről, valamint a közismertebb 1832-1836-os diéta kezdeti időszakáról, ugyanakkor több vonatkozásban betekintést nyújtanak egy vármegyei követ és környezete pozsonyi mindennapjaiba, hétköznapi életébe is. Molnár András levéltáros-történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának igazgatója.