Székely István Chronika ez világnak jeles dolgairól című munkája, az első magyar nyelven írott egyetemes történet Krakkóban jelent meg 1559-ben. A humanista tudós és reformátor - egy ideig Károli Gáspár lelkésztársa Göncön - a teremtéstől kezdve a maga koráig, 1558-ig sorolja a világ és benne a magyarság történetének eseményeit. Műfaját tekintve Székely műve kronológia, azaz fontos és jelentéktelen események egyszerű felsorolása időrendi egymásutánban. Világtörténetének rendszere és kerete az a bibliai eredetű koncepció, amelyet Batizi históriájával kapcsolatban már megismertünk. A török szerinte is az Isten büntető eszköze, amelynek minden keresztény országot a bálványozás bűne (katolicizmus) miatt meg kell rontania. Az utolsó ítélet pedig majd akkor jön el, ha egykor a török hatalma megtöretik. Ebben a keretben helyezte el Székely az évszámok szerint adagolt történeti eseményeket, többnyire csak röviden utalva a tényekre. Munkájának egyik legfőbb célja, hogy a történelmi eseményeken keresztül egyrészt a reformáció jogosultságát igazolja, másrészt, hogy bebizonyítsa a római egyház teljes eltávolodását az eredeti keresztény tanítástól - nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy vastagon ki ne fakadjon a pápák és a római egyház ellen. A Hunyadi Mátyás nemzeti királyságát eszményítő, a Szapolyai-ház mellett állást foglaló Székely fő műve a maga korában kifejezte és erősítette a protestáns nemzeti öntudatot. A Székely-krónikát hosszú ideig az egyik legfontosabb történetírói kézikönyvként forgatták. A magyar művelődéstörténet becses kincsét hasonmás kiadásban adjuk az olvasó kezébe.