A nagy érdeklődéssel fogadott első rész után gróf Edelsheim Gyulai Ilona, Horthy István kormányzóhelyettes özvegye a kényszerű száműzetés éveit örökíti meg emlékiratai második kötetében. 1944. október 18-án kezdődik a történet "Valahol Bajorországban", a Gestapo fogságában, s 1998-ban végződik, többek között ezzel a megjegyzéssel: "Áldás számomra, hogy most már mind gyakrabban látogathatom meg hazámat..." A memoárban a XX. századi magyar történelem egyik leghitelesebb tanúja szólal meg, így a kötet egyben kiemelkedően fontos adalékul szolgál bizonyos történelmi események tisztázásához, hamis legendák eloszlatásához. Rendkívüli személyisége és a lapokról sugárzó szerénysége okán az olvasó elhiszi, milyen megrendítő érzés lehetett hazatérni Budapestre májusban a gesztenyefák és orgonabokrok virágzása idején, mikor hirtelen minden olyannak tűnik, mint akkor, régen... Milyen érzés lehetett visszasodródni a múltba, újraélni a küszködést a megélhetésért, a nürnbergi tárgyalás izgalmát apósa, a beteg Horthy Miklós kormányzó mellett, az aggódást az otthon maradottakért, az ország sorsáért... "Sofőröm, belügy-, külügy- és pénzügyminiszterem", így nevezte Horthy Miklós a menyét, aki haláláig odaadóan ápolta, és aki ígéretéhez híven megszervezte a kormányzó újratemetését Kenderesen. Gróf Edelsheim Gyulai Ilona tiszteletre méltó őszinteséggel, finom humorral, bölcs megértéssel beszél a múlt örömeiről, fájdalmairól, csalódásairól, reményeiről.