Aracs nem csak ódon téglák és kőtömbök gondos tervezéssel egymásra helyezett halmaza. Nem csak egy egyházi épület a Vajdaságban, a bánsági síkságon, mely sok száz évvel ezelőtt egy olyan térség központja volt, mely gazdag kereskedelemmel rendelkezett, s budai kövekből építkezett, és ahol művészeti műhelyek faragómesterei napszámosok százaival dolgoztak kitartó munkával Isten házának felépítésén. Aracs egy olyan szakrális tér, tér-egység, mely a föld alatt mélyen őrzi ősi titkainkat, s hatalmas falaival az ég felé viszi sóhajaink hangját. Egykor egy virágzó központ, ma egy lepusztult műemlék. Tudósoknak és kutatóknak, elhivatott nemzetieknek és kóbor vándoroknak gondolkodni valót szolgáltató monumentális, csodás sziluettjével magával ragadó zászlóhordozó, szimbólum és erőt sugárzó bazilika a puszta közepén. Szakszerű építészeti konzerválása a jövő nemzedékei számára olyan feladatot ad a jelenkor szakértőinek (művészettörténészeknek, műemléki szakmérnököknek, építészmérnököknek és restaurátoroknak), amelyeknek közös serény, odaadó, egyszersmind alázatos munkája hozhat csak eredményt, s melynek utolsó órái most ketyegnek. A műemlékek modern "ki- és felhasználási lehetőségeivel élve", a romvoltát féltve őrizvén kell keresni a megoldást, mely védelmet nyújt egyre fogyó tégláinak. Szolgáljuk hát e nemes örökséget! (Biacsi Karolina)