Sokan megírták már a "holokauszt életüket" - a tanúságot, amely egyaránt szolgált tanulságul, s az elszenvedett traumák öngyógyításául. Ezek közé tartozott Dr. Szegő György Két ima egy istenhez című műve, amely abban emelkedett ki a holokauszt emlékezés irodalomból, hogy a pszichiáter szerző szakterülete tudományos eredményeit is érvényesítette elbeszélésében. A most megszületett folytatás alaphelyzetének szempontja azonban egyedülálló a gazdag emlékezés-irodalomban. Az öregkor - vagy kíméletlenebbül a halál - árnyékában vizsgálja a holokauszt-trauma életre szóló hatását: hogyan jelenik meg, hogyan élesedik ki ez a tapasztalat a halálra felkészülés utolsó periódusában? Mit és hogyan visz magával, örökít tovább a túlélő életből egy sikeres, mert a holokauszt traumából kigyógyulni látszó élet? A kérdésfeltevés kerete nem a halál árnyéka, de maga a halál. Az életben és túlélésben összenőtt élettárs elvesztésének folyamatából fájdul, domborodik ki, a saját halál közelségének biztos tudatában. S mivel a nagy állomás mindannyiunk előtt áll, ez a katarzisos vallomás tapasztalatátadás minden olvasó számára.