A Számjelek és a számírás története, a JEL JEL JEL című írástörténeti könyv társkötete, az utóbbi időszak legjelentősebb művelődéstörténeti felfedezését tartalmazza. Méltán mondható, hogy ez a mű világszenzáció, kitár egy múltra néző, eddig még csak észre sem vett hatalmas kaput. Az ősi számjelek: a pont (.), a vonal ( __ ), az erre merőleges vonal (I) és a hosszabb vonal ( ___ ). E négy jel mindegyike a maga helyi értékét jelölte. Így a pont és a vonal jelek különböző elrendezéseivel bármely szám leírható. Egy ilyen, 17.000 éves számjelet látunk Lascaux barlangjából e könyv címlapján, s vessük csak össze ezt a számjelet e hátsó borító fülén lévő, XX. századi számjelekkel. A legkorábbi, eddig megtalált pont-vonal számjel 30.000 éves, s a mához közeledvén az efféle számírás használatára egyre több bizonyító lelettel rendelkezünk. Már csak oly módon is, hogy Egyiptomban a legősibb kezdetektől mindvégig, sőt, Erdély két sóbányájában még a XX. század elején is így írták a számokat, mint a fenti képen látju, így a maják, arámok, eszkimók, kínaiak és így tovább, egyszóval mindenki, mert nem volt másféle számírás. Mi sem vagyunk kivételek, mai „arab” számírásunk szintén a kőkori számírás, csak az indusok a vonal számjeleket girbe-gurba vonalakká rajzolták át, s az arabok közvetítésével ezek a túlrajzolt formák jutottak el hozzánk. Az egyező etruszk és magyar számrovás jelei is igen ősiek, amit két, kb. 15.000 éves lelet igazol. A két alapjelből állt a kőkor számító gépe, a pontból (golyóból) és a vonalból A vonalakat lehet akár homokba is húzni, mint Egyiptomban, avagy Afrikában ma is, a pontok lehetnek kavicsok, kagylók, magok. Ez az elmés és hihetetlenül gyors számoló eszköz is fennmaradt, melyen a drót a vonal, a golyó a pont. Latinul abakusznak, japánul szorobánnak, oroszul szcsotinak, magyarul számvetőnek nevezik. Az alábbi példák (a könyv 500 hasonló ábrája közül néhány) azért ilyen egységesek, mert egykoron nem létezett másféle számírás.