A mediterráneum térségében születő kultúrák civilizációs növényei között található rózsa miként marad jelen jelképek forrásaként az utóbbi évszázadokban? Milyen állandó, s miféle művelődéstörténeti korszakokként, világképenként, műveltségképenként változó okokkal magyarázható a növényre történő bőséges hivatkozás, továbbá a növényi sajátosságok fölerősítése, illetve eltüntetése? Mintha a rózsának egyszerre több története is lenne: hol az a színpompás virág, amellyel már Dante a szellemi világot jelenítette meg, amely hagyományt Goethe is folytatta, és hol a paradicsomi hortust megidéző helyszín, mint Saint-Exupérynél, Babits Mihálynál vagy éppen Tolnai Ottónál, hol az antik szemléleti örökséget képviselő fertilitás-jelző. A szerző abban bízik, hogy fellelhető olyan értelmezési tartomány, amelyben követhetőkké válnak a rózsához mint táplálékhoz, mint higiéniai-medicinai alapanyaghoz, s továbbá mint kultikus-vallási képzetek forrásához köthető, korszakról korszakra szüntelenül átalakuló jelképmintázatok.