Festus breviáriuma a nagy népvándorlás megindulása (375) és a katolikus keresztény hitvallás államvallássá emelése (380) előtt néhány évvel, 369/370-ben íródott. A rövid történeti munka befejezésének idején a Római Birodalom keleti területeit uraló ariánus keresztény császár, Valens még a Szászánida Birodalom elleni katonai összecsapást tervezte, területszerzésen, Ktésiphón elfoglalásán gondolkodott, azonban néhány évvel később a hun és a gót veszély miatt már védekezésre kellett berendezkednie. A Festus által "legdicsőségesebb princepsnek" nevezett imperator 378-ban Hadrianopolis mellett nézett farkasszemet a birodalomban letelepített, ám ellenségessé váló gót csapatokkal, majd az elhamarkodott, vesztes összecsapás után egy kunyhóban lelte dicstelen halálát, az épületet ugyanis rágyújtották az uralkodóra barbár ellenfelei. Az Alarik vezette nyugati gótok egy emberöltő múlva, 410-ben már Rómát is elfoglalták és kifosztották, ezzel pedig a birodalom sérthetetlenségének és legyőzhetetlenségének mítosza egy csapásra semmivé foszlott. Az imperium nyugati fele aztán még ugyanebben az évszázadban megszűnt létezni, miután a szkír Odoaker letaszította trónjáról Romulus Augustulust. Elmondható, hogy talán Festus breviáriuma az utolsó olyan történeti munka az ókorból, amelyben egy római történetíró hódításokról, terjeszkedésről, a birodalom nagyságának növeléséről elmélkedik.