A Jászkunságot az oszmán hódoltságot követően a Német Lovagrend vásárolta meg, ezzel a terület lakossága elvesztette középkori eredetű kiváltságait, és földesúri hatalom alá kényszerült. Csupán nagy áldozatok árán, 1745-ben tudták a jászok és kunok magukat megváltani és régi privilégiumaikat visszaszerezni. Mihalik Béla Vilmos kötete ebbe a bő fél évszázadba enged betekintést, a török kiűzésétől egészen a megváltakozás, azaz a jászkun redempció időszakáig. A katolikus egyház eddig alig ismert regionális történetén keresztül megismerhetjük a sokat szenvedett közösségek újjászerveződését. Papok, szerzetesek, kántortanítók, a jász és kun községek mindennapjai elevenednek meg. A könyvben a konfliktusok és az együttműködés pillanatain keresztül a világi és egyházi hatalom változó viszonya rajzolódik ki a bécsi udvartól a váci és egri püspöki udvarokon át a jászkunsági falvak világáig. A sokszor esendő, a községgel vitatkozó plébánosok, a templomuk felépítéséért minden követ megmozgató katolikusok és a gyülekezeteiket, vallásgyakorlatukat védelmező reformátusok keresik az együttélés lehetőségeit a török hódoltságot követő újjáépítés nehéz évtizedeiben. Mindeközben a háttérben minduntalan felsejlik a nagy közös cél: a megváltakozás a földesúri eladatottságból, az ősi kiváltságok visszaszerzése. Mihalik Béla Vilmos (1984) a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa 2012 óta, valamint 2011-2019 között a Jezsuita Levéltár és Rendtörténeti Könyvtár igazgatója volt. Doktori fokozatát 2014-ben szerezte meg. Kutatási területe a kora újkori magyar egyház- és társadalomtörténet.