A kamara haszna (lucrum camerae) a középkori Magyarország egyik legfontosabb adója volt. Eredetileg azt a bevételt jelentette, amely a pénz rendszeres és kötelező beváltásából származott. A kamara haszna egyszerű inflációs adó jellegű jövedelemhez juttatta a magyar uralkodókat. Az ezüstpénzeket ugyanis nem tiszta nemesfémből, hanem ezüst és réz bizonyos ötvözetéből verték. A 14. század során az érmék réztartalma évről évre magasabb lett, míg névértékük változatlan maradt tehát a gyakorlatban pénzrontás történt. Mivel a pénzt kötelező jelleggel át kellett váltani az újabb veretűekre, a két érték különbsége a pénzverés költségein túl is jelentős hasznot jelentett a kincstárnak. A később a kapuadó, majd az azt felváltó füstpénz bevezetésével eljelentéktelenedő, majd 1595-ben végleg megszüntetett adó történetén kívül a középkori adóztatás történetét vázolta fel alapvető művében Thallóczy Lajos, akinek kötete most reprint kiadásban jelenik meg ismét. A szerző elsőként ismerteti a "pénztani" előzményeket, s a lucrum camerae nemzetgazdasági okait. Thallóczy időszakokra bontva ismerteti ezek után az adó történetét, külön foglalkozva az Árpád-korral, az Anjouk, Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás, a Jagellók uralkodásával, majd a Királyi Magyarország adógyakorlatával. A szerző mind az előzményeknél, mind a kamara hasznánál részletesen foglalkozik az európai analóg intézmények párhuzamba állításával, különösképpen a német, az angol és a déli szláv gyakorlatra. Az okleveles melléklettel, a kincstartók, a kamara prefektusok és elnökök névsorával, valamint név- és tárgymutatóval záródó kötet.