A maga nemében egyedülálló könyvet tart kezében az Olvasó: dokumentumok egész gyűjteményét – és ugyanakkor tankönyvet is. A dokumentumokat hálás emberek írták, megemlékezve csúf időkről, amelyeket mégis elviselhetővé, átélhetővé tett egy EMBER. Elmondja azt, hogy voltak szörnyű idők, „mikor az ember úgy elaljasult”, hogy vallása, meggyőződése alapján, vagy „csak úgy” internáló táborba zárhattak embereket, ott szigorúan, sőt megalázva, meggyötörve, reménytelen helyzetben őrizték őket. Igen, meg kell ezt tanulni, hogy soha többé ne ismétlődjön meg. És azt is meg kell tanulni mai és leendő embereknek, hogy ilyen helyzetben, az őrzők között volt EGY parancsnok, aki embernek tekintette az internáltakat. Úgy beszélt velük, és arra utasította beosztottait is. Erről szól, erre tanít Bíró András, örök és nagyon megérdemelt emléket állítva édesapjának, Bíró Gyulának.