A kommunista állampárti rendszert, annak működését, szókészletét huszonhét évvel a bukása után is homály övezi. A nómenklatúra-káder és a nómenklatúra-rendszer fogalmakat, bár az utóbbi évtizedekben nagy nyilvánosságot kaptak, egyfajta titokzatosság övezi, és lényegében azok sem tudnak róla sokat, akik e szavakat használják. Rácz Attila kutatásai fókuszában ez utóbbi kérdéskör, mégpedig a fővárosi hatalmi elit rekrutációja és kilépése, képzettsége, mobilitása áll úgy, hogy - a rendelkezésre álló forrásokból kinyerhető információk alapján - a pártgépezet fogaskerekeinek számító pártvezetők mögött a magánembert is igyekszik megmutatni a szerző. A Kádár-korszak elitkutatói eddig jórészt az országos szintű hatalmi elittel - elsősorban a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Politikai Bizottság tagjaival - foglalkoztak. A fővárosi hatalmi elit tagjainak vizsgálatát azért tartja a szerző rendkívül fontosnak, mivel egyrészt közvetve vagy közvetlenül az ország fővárosának társadalmi, gazdasági, kulturális életét irányították, másrészt az MSZMP KB és az MSZMP PB tagjai is jelentős részben közülük kerültek ki.