Ritka az a tárgy, amely eleve azért készült, hogy múzeumba kerüljön. Zömük véletlenül válik műtárggyá. Használati eszközeinket, fogyasztási cikkeinket nehezen tudjuk múzeumi tárgyként elképzelni, pedig a mai gyűjteményekben fölhalmozott tárgyak nagy része valamikor a mindennapi használat részét képezte. Másik hányaduk már eredetileg is ritkán volt használatos, s alkalmakként sajátos szerepet töltött be: rítusok, szokások, vallásos cselekmények során éltek vele, vagy valamilyen "értéke", "ritkasága" miatt óvták, és csak elvétve hasznosították. A múzeum az a nagy fordítógép, amely az eredeti körülmények közül kikerült, kiemelt tárgyat valami mássá változtatja. Elsősorban megőrzi, így valami elmúlt, valami idegen világ emlékeként tartja fenn, sőt rendre úgy teszi ismét hozzáférhetővé, hogy újabb és újabb jelentésekkel ruházza föl. A tudományos feldolgozással és a kiállításoknak köszönhetően új összefüggések tárulnak föl, amelyek azonban olyannyira változékonyak lehetnek, hogy a múzeumi tevékenység tárgyát is jelentősen alakítani tudják. A néprajzi múzeumok mai szerepe a korszakok és az eltérő társadalmi rétegek közötti többszörös fordításban, az ismeretlen vagy a túlzottan közeli tolmácsolásban teljesedik be, ennek révén a társadalom mozgásáról, önmagunkról is képet alkothatunk.