A magyar táncfolklorisztika második világháború utáni sikertörténete elsősorban a táncok formai elemzésének elméleti-módszertani kidolgozásához, publikálásához és nemzetközi elfogadtatásához fűződik. Az intézményes keretek között meginduló néptánckutatás számára né hány év gyűjtőmunka után oly mennyiségű anyag állt rendelkezésére, melyre az ilyen jellegű kutatás nyugodtan támaszkodhatott. Bár a strukturális-morfológiai néptánc elemzés módszertana az elmúlt évtizedekben nem merevedett meg, alapjai ezen időszak eredményeihez nyúlnak vissza. Olvasókönyvi sorozatunk II./B kötete e tanulmányokból nyújt egy csokorra valót, amelyek méltóképpen képviselik a magyar néptánckutatás szerkezeti elemezésének elméletét és gyakorlatát.