Dr. Kovács Ágnes (1919-1990) népmesekutató születésének 100. évfordulójára lánya, Lengyel Judit állította össze az életművét bemutató kötetet a Sztánai füzetek 27. tagjaként. Gazdag képanyaggal, teljes bibliográfiával mutatja be azt a sokrétű gyűjtő- és ismeretterjesztő munkát, amelyet édesanyja végzett. Ortutay Gyula tanítványaként egy új mesefelfogást próbált elfogadtatni itthon és külföldön. Ennek lényege, hogy a népmese alapvetően egy szóbeli műfaj, szájhagyomány útján terjed, középpontjában a mesemondó és annak meseértő közönsége áll. A paraszti faluközösségekben a mesemondásnak funkciója volt, és művészi színvonalra jutott. Ennek felgyűjtése, megismerése, elemzése elősegítheti a jövő társadalmát is abban, hogy a maga kommunikációját művészi szintre emelje. A kolozsvári születésű Kovács Ágnest családi háttere alapozta meg a több évtizedig tartó alapos tudományos munkára. Édesapja Kovács Jenő, aki Szentimrei Jenő néven költő, prózaíró, újságíró. Egyik fő szervezője volt annak a fiatal erdélyi körnek, amely Benedek Elek köré csoportosult. Szoros baráti és munkatársi kapcsolat fűzte Kós Károlyhoz. Édesanyja Ferenczy Erzsébet, művésznevén Ferenczy Zsizsi, (nép)dalénekesnő, Bartók és Kodály népdalainak egyik első népszerűsítője Erdélyben. Sztánai házuk fontos alkotóközpont lett. Huga, Szentimrei Judit tehetséges szövő volt, aki Finnországban is tanult. A II. világháború idején hazaköltözött Sztánára, ahol megszervezte a környező kalotaszegi falvak asszonyai által készített szőttesek, varrottasok forgalmazását. Ágnes 1947-ben ment feleségül Benedek Elek unokájához, Lengyel Déneshez, akinek nevét magyar mondakötet-sorozata tette országosan ismertté.