Rozgonyi József (1756-1823) a reformkor előtti magyar filozófia egyik meghatározó alakja. A szellemi élet nyelvváltásának határvonalán áll; fontosabb műveit még latinul, nagyobb közönségnek szóló, kevésbé szakfilozófiai vitacikkeit már magyarul írja. Ebből eredően részt kíván venni mind korának nagy nemzetközi filozófiai vitáiban, mind az életében megélénkülő hazai filozófiai életben. A Dubia Rozgonyi első komolyabb filozófiai munkája, amelyet 1791-ben, mindjárt a peregrinációból való hazatérés után írt két, akkoriban a legfontosabbak között emlegetett német kantiánus professzornak címezve. A kötet a német Kant-diskurzusban nem keltett különösebb feltűnést, ám elindította az első, a modern nyilvánosság fórumain játszódó, felekezeti és iskolai intézményrendszertől független magyar filozófiai polémiát, a Kant-vitát (1792-1822), amely befejeződni is az ő írásával fog majd. A Dubia sajátosságát az a körülmény adja, hogy benne Rozgonyi a skót felvilágosodás common sense-iskolájának nézőpontjából vizsgálja a kanti kriticizmust és az arról folyó kortárs német diskurzust, majd - némileg szándékaitól függetlenül - mindez később a magyar filozófiai élet közegében találja meg filozófiatörténeti helyét. A művet a magyar filozófiatörténet-írás mindig becsülte, a Kant-vita egyik legszínvonalasabb írásának tartotta, azonban ez a vélekedés korábban ritkán vezetett mélyebb tartalmi elemzéshez. A vitairat kétnyelvű, bőséges jegyzetapparátus kiegészített kiadásával, ha nem is hárultak el maradéktalanul, de lényegesen kevesbedtek a magyar Kant-vita mélyebb tartalmi elemzésének eddig fennálló filológiai akadályai.