A kötet a német és az osztrák közjogtudomány alakulástörténetét vizsgálja. Azt próbálja meg feltárni, hogy milyen nehézségeket és feladatokat jelent egy alapvetően autokratikus közjogi hagyomány demokratikus közjogi dogmatika igényeinek megfelelő újraértelmezése. Gerber és Laband számít a jogászi nézőpontú német közjogtudomány alapító atyjának. A weimari alkotmányelmélet világított rá az államjogi pozitivizmus alapvető politikai funkcióira. Ebben a kritikában ez az értekezés is követi ezt a weimari tradíciót, de a kritika módszertani következményeiről már alapvetően eltérő álláspontot képvisel, és Hans Kelsen elméletét állítja a német közjog-elmélettörténet kánonjának központi helyére. Igaz, Kelsen módszertani felfogása alapvető korrekcióra szorul, jelentősége abban áll, hogy ő alkotta meg a demokratikus jogállam konstellációjában művelhető közjogtudomány fogalmainak első általános elméletét.