Az ember természetes igénye, hogy élményeit, tapasztalatait történetekbe foglalva mondja el, és így fejezze ki magát. A történetmesélő az elmondottakkal nyilvánítja ki, hogy miként és hogyan részese a világnak, arról miként és hogyan vélekedik. Az emlékezés nemcsak felidézi, hanem magyarázza is a múltat, az emlékek példát adhatnak és megerősíthetnek. Minden közösségnek megvannak a maga történetei, legyen szó egy népről, népcsoportról vagy egy kisebb közösségről, egy faluról vagy egy családról. A 20. század számos olyan élményt, eseményt teremtett, amelyek kifejezésére, elmondására az elődöktől örökölt történetek nem voltak elegendőek. A két kötetben tekintélyes mennyiségű élmény történet állt össze, amelyekben a mesélők saját és kisközösségük: családjuk, településük történeteit mesélik el az 1940-es évekről. Az egyéni sorsok, élettörténetek felidézésén keresztül tárulnak fel a második világháború délvidéki/vajdasági eseményeinek lokális történetei, a korszak szóbeli emlékezete. A szövegkorpusz több szempontból, a közreadott anyag mennyisége és módja alapján is unikális. Ez a mű nem csupán adattár, amely mind a 20. századi történeti kutatások, mind a történeti emlékezet néprajzi, antropológiai, szövegfolklorisztikai kutatásainak gazdag forrásbázisa, hanem tanúságtétel, a hosszú évtizedeken, olykor generációkon keresztül is átörökített hallgatás megtörése, valamint tiszteletadás az áldozatoknak.