1920-ban az I. világháborút lezáró Trianoni békeszerződés a Kárpát-medencét hosszú évszázadokon át kitöltő magyar államot több részre szabdalta, és mintegy hárommillió magyart kényszerített kisebbségi sorba. A hazától elszakított magyarok lélekben összetörve és a kisebbségi létre teljesen felkészületlenül álltak új sorsuk előtt. Az utódállamok, melyeknek keretei közé kerültek, politikai rendszereikben ugyan különböztek egymástól, abban viszont hasonlítottak, hogy homogén nemzetállamokként határozták meg magukat, és nem biztosítottak kisebbségeik számára polgári egyenlőséget, gazdasági boldogulást és érdekképviseletet. Az impériumváltást követő átmeneti bénultság után megtörtént a magyar nemzettöredékek politikai ébredése, és máig ható tanulságokkal fogalmazták meg, milyen kisebbségi jogok biztosítása szükséges érvényesülésükhöz, többség és kisebbség harmonikus viszonyának kialakításához. Ez a könyv arra tesz kísérletet, hogy a számarányuk, gazdasági és politikai súlyuk alapján az utódállamokban más-más helyet elfoglaló magyar közösségek küzdelmét a nemzeti identitás megőrzéséért és a polgári egyenlőség kivívásáért egy összehasonlító elemzés keretei között bemutassa.