A természetes jogok eszméjének természetjogi fogantatása olyan eszmetörténeti közhelynek számít, amelyet valószínűleg kevesen vonnának kétségbe. A természetjog és a természetes jogok viszonya ennek ellenére korántsem tekinthető magától értetődőnek. A szerző érvelésének kiindulópontját az a meggyőződés képezi, hogy e reláció megítélése más okok mellett azért osztja meg és állítja hamis kettősségek elé a jogfilozófusokat és az eszmetörténészeket, mert a legutóbbi időkig elhanyagolták a skolasztika virágkorának tekintett XIII. század és a modern természetjog nyitányát jelentő XVII. század, vagyis az Aquinói Szent Tamás és Hugo Grotius közötti „átmeneti” időszak részletes vizsgálatát. Márpedig e három és fél évszázad kiemelkedő fontosságú volt a természetes jogok eszméjének kialakulása szempontjából. E könyv ennek a mulasztásnak a pótlására tesz kísérletet.