Schmitt jogtudományának politikaira vonatkoztatottsága és metafizikaipolitikai döntése, amelyet a kortársak és az utókor a náci totalitárius rezsimmel való kollaborációként ítélt el, látszólag lehetetlenné teszik az életmű ideológia- és politikamentes értelmezését és értékelését. A totalitárius sokk és a kollaboráció bűne miatt az értelmezők, tudatosan, mint például Lukács György, vagy öntudatlanul, mint például a tiszta tudományosság állítólagos képviselői, a politikai ellenség, azaz a liberális, a szocialista, a kommunista (s így tovább) nézőpontjából közelítenek Schmitt művéhez és személyiségéhez. Ezért aztán az életmű értelmezésének kiindulópontjául szolgáló előfeltevések lényegében világnézeti előítéletekként működő végső értékálláspontok, amelyekből Schmittet csak elítélni lehet, de megérteni nem. Ha az értelmező a politikai ellenség nézőpontjából közelít tárgyához, akkor eleve rejtve maradnak számára a mű és a személyiség azon vonatkozásai és problematikái, amelyekből egyfajta intő példa gyanánt nem pusztán tanulni lehet, hanem amelyek a mű egészét, illetve egyes részmegoldásait eredeti alkotásokként jelenítik meg, s a szerző személyiségének inkognitóját, már amennyire ez emberileg lehetséges, hozzáférhetővé teszik. Többek között csak ekkor válik láthatóvá, hogy Schmitt a jogtudományt a teológiai, filozófiai és szociológiai nézőpontok integrálásával eredeti módon továbbfejlesztette, új emergenciaszintre emelte, az európai jogi és politikai gondolkodást olyan nézőponttal és problematikákkal gazdagította, melyek a tudományos kutatásban és oktatásban, az alkotmányjog és nemzetközi jog gyakorlatában egyszerűen megkerülhetetlenek.