A mohácsi busójárás farsang végén rendezett maszkos, rituális, a mai formájában karnevál jellegű felvonulás. A hat napon át tartó alakoskodó szokás az idők során tánccal, zenével kísért országos hírű népünnepéllyé fejlődött, amelyben a város lakossága, a busó csoportok és az ő maszkjaikat, eszközeiket készítő kézművesek, valamint zenészek és táncosok vesznek részt. A szokásfolyamatba az ilyenkor ide látogató nagyszámú közönséget is aktívan bevonják, akik így részévé válnak a város több pontján zajló eseményeknek. A város önkormányzata és a busó csoportok évről évre harmonikusan együttműködve, közösen szervezik meg a busójárást. A hat napra koncentrálódó eseményeken túl a busó csoportok egész évben aktív közösségként működnek, melynek intenzív csoportidentitás-képző hatása van. A busójárás folyamatában szerepet kapnak a tervezett események, programok (a busók gyülekezője, felvonulása, a telet szimbolizáló koporsó elégetése, a busóavatás, a néptáncbemutatók, a kézműves vásár stb.) és a spontán akciók és megnyilvánulások (szabados viselkedési formák, termékenységvarázsló rítuselemek, ijesztgetés, játékosság, tánc). Az eredetileg a horvát nemzetiséghez kötődő hagyományt mára az egész város magáénak érzi, aktívan gyakorolja és egyben annak szimbólumává vált. A busójárás kulturális jelentőségét jellemzi, hogy hatása túlnyúlik a határokon, és a környező sokác falvak mellett a horvátországi közösségek is ennek hatására kezdték újra gyakorolni hasonló farsangi szokásaikat.