Jelen kötet a doktori iskolában készült, 2011-ben megvédett disszertáció kiadásra előkészített változata. Nem csupán a magyar, hanem az európai etnológiai-antropológiai kutatásokban is elsőként végzi el egy település mindennapi írásgyakorlatának módszeres, komplex elemzését. Kimerítő terepismeret és forrásfeltárás alapján azt követi nyomon, hogyan zajlott le az alfabetizáció folyamata, az írás hogyan épült be a közéletbe, a családok és az egyének privát világába. Hogyan vált alkalmassá az interperszonális és a generációk közötti kapcsolatok gyakorlására, a hasznosnak bizonyult tudás, a helyi emlékezet, múlt megörökítésére és tárolására, új értékek, eszmények, mentalitások közvetítésére, egyéni és közösségi identitások kifejezésére és kommunikálására. Vajda András a Maros megyei Sáromberkét a reprezentatív gyűjtőpontok sorába emeli, annak szemléltetésére, hogy a hatalom, a hivatalos intézmények és a családi-individuális érdekek és szándékok hogyan vették birtokukba az írást, az utóbbi másfél évszázad során miért, hogyan, mennyire változott meg az írás funkciója, presztízse, az írásgyakorlás technikája, az íráshoz, az írott szövegekhez való viszonyulás.