"- Te komolyan gondolod, hogy két énünk van? Hogy - a tapasztalható ego mögött, alatt vagy Isten tudja hol, valami másik, seholsincs világban - van egy nem empirikus énünk is? - Miért volna ez abszurd? Platóntól a test és lélek dualizmusát hírdető kersztény bölcselőkön át, Nietzschéig, Wittgensteinig, Freudig és tovább számos kiváló gondolkodó képviselte ezt a nézetet, igen erőteljes érveket felsorakoztatva. S a távol-keleti vallások is jól tudják, nem csak az empirikus én létezik. De csak verklizek, ne haragudj. Megpróbálok újra, de most egészen őszintén (?) válaszolni: nem tudom. [...] A rejtőzködő én és annak világa érzékszerveink, szavaink, logikánk segítségével nem megtanulható, mert ezek az empirikus világunkra szabottak - ezt már sokan és sokféleképpen elmagyarázták nekünk. Ebből azonban nem következik, hogy hallgatnunk kell. És talán nem csak arról beszélhetünk, amiről lehetséges arisztotelészi értekezést írni, s talán nemcsak a rejtőzködő én közelébe juthatunk el, hanem annak világában is megtehetünk néhány tétova lépést. Talán. Föltéve, hogy lehetséges olyan nem arisztotelészi gondolkodás, logika, és nyelvhasználat, mely illik erre a nem empirikus világra. S ha ezek létezhetnek, akkor nem csak a műalkotások léphetnek túl azon, ami empirikusan megragadható. Ezért érdekel a hálózatok és a történetmondás logikája, a fogalmak képekkel való felcserélésének lehetősége, valamint azok a műfajok, amelyek az efféle kísérletek formába önthetőségével kecsegtetnek. Ottlik különös regényformái vagy éppen a filozófiai kritika. Az utóbbi legalább annyira gyakorlatként - műalkotásokkal dialógusba bocsátkozva -, mint elméletileg."