A nemzeti identitást megtestesítő tárgyakat általános tisztelet övezi, és magától értetődően értékesnek gondoljuk őket, még akkor is, ha sokszor észrevétlenül húzódnak meg a háttérben, eredetük bizonytalan, történetüket - vagy mindazt, amire emlékeztetnek - ellentmondások övezik. Ez a könyv a 2004-ben tervezett és eleve közösségi jelképnek szánt székely zászló történetén keresztül mutatja be, hogyan használjuk nemzeti szimbólumainkat a politikai és közösségi eseményeken, a hétköznapokban, illetve hogy milyen erőfeszítésekre van szükség egy jelkép elfogadtatásához. A székely zászló a politikától a hétköznapokig végigköveti az új szimbólum létrejöttének körülményeit, a tervezését övező ideológiai megfontolásokat, majd elterjedésének különböző szakaszait és mindennapivá válását. A kék-arany színű, a hagyományos székely jelképekkel díszített zászló fontos eszközzé vált a kétezres években újra felerősödő székelyföldi autonómiamozgalomban. Kevesebb, mint húsz éves története jól példázza, hogy a korábbi nemzeti törekvésekből kiindulva, illetve más régiók aktuális etnopolitikai mozgalmainak mintáit követve hogyan lehet új hagyományokat létrehozni, azokat elfogadtatni a helyiekkel, megküzdve a nemzetállam tiltásaival. A könyv antropológiai módszerekre támaszkodva, a társadalomtudományok kritikai hagyományait követve aktuális kérdésekre keresi a választ: hol vannak manapság a nemzetépítés korlátai, milyen új lehetőségei vannak a közösségi emancipációnak és a kisebbségi elismerésnek egy nyugati felzárkózási pályát követő posztkommunista társadalmi közegben. Hogyan került be a székely zászló a helyi termékek logójába, miért jelenik meg egy kártyapaklin vagy egy esküvői dekorációban? Hogyan jutott el a sepsiszentgyörgyi íróasztalon felskiccelt tervektől a varrodákig, majd a budapesti Országház homlokzatára vagy éppen a Mount Everest tetejére?