Atlantisz szigetére a Héraklész oszlopai nevű misztikus szirtek között juthattak el a hajósok. A mesés szigetet, miután népe bűnbe esett, földrengés és vízözön pusztította el. Az effajta természetfölötti ítélet, az ég haragját kiváltó egyetemes bűn a múlté. Semmi nem szab határt szabadságunknak, hiszen bármiféle határ csak kívülről, túlról volna meghúzható. Atlantisz eltűnése mégis bennünk él, mert a süllyedés toposza végigkíséri az embert útján. A hatalmas sziget egyetlen nap alatt eltűnt. Az a süllyedés, amelyet az itt olvasható esszék próbálnak körüljárni- megnézegetni-megborzongani, nem ilyen gyors, és nem is fizikai természetű. Nem is biztos, hogy van. De ha van is, biztosan nincs neve. Nem horror vacui, nem a történelem vége, nem is a nagy elbeszéléseké, nem Isten halála, nem a tömegek lázadása, nem az írástudók árulása. Nem ilyen egyszerű. Valami teljesedik és árvul; valaki egyre bölcsebbé érik és egyre magányosabbá hervad; valahogy gyógyít a felejtés; valamikor eltűnünk boldogan. Csupa kétség, csupa termő bizonytalanság. Ezért nem tanulmányok állnak ebben a kötetben, hanem esszék: titkos oszlopok. Nem tudni, mit tartanak, a tetejük ködbe vész. Talán nem is fontos, mit tartanak. Talán csak útjelzők, mint Héraklész oszlopai. - V. A.