A munkavállalói jogok kikényszerítése, a munkajogi szabályoknak való megfelelés biztosítása és a vállalatok szociálisan felelős működésre való ösztönzése napjainkban szinte sziszifuszi törekvésnek tűnik. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a munkajogtudomány az utóbbi évtizedekben világszerte mintegy alkotói válságba jutott. Nem könnyű megtalálni azokat a megfelelően hangolt, régi-új szabályozási ideákat és módszereket, amelyek a globalizáció és a radikálisan megváltozott gazdasági-társadalmi viszonyok közepette is képesek biztosítani, hogy az emberi munkaerő ne csupán egy alárendelt eszköze legyen a versenyorientált gazdaságnak. Jelen tanulmány arra törekszik, hogy egy egységes elméleti keretben mutasson be példaként egyes olyan nemzetközileg kialakulóban lévő, innovatív szabályozási megközelítéseket, amelyek a munkajogi értékeknek való érvényszerzést a hagyományos munkajogi szabályozási eszközöktől eltérő, modern szemlélet útján kísérlik meg biztosítani. Ezek az újszerű regulációs technikák úgy próbálnak klasszikus emberi jogi, szociális, munkavállaló-védelmi értékeket számon kérni a piaci szereplőkön, hogy egyúttal el kívánják kerülni a gazdasági folyamatok autonómiájába való túlzott beavatkozás esetleg káros hatásait. A három részletesen elemzésre kerülő szabályozási modell a következő: a közbeszerzés és a munkajog lehetséges kapcsolata (avagy a szociálisan felelős beszerzés ideája), a nem pénzügyi jelentéstétel és a munkajog kapcsolata (avagy a piaci átláthatóság szabályozási ideája), illetve az alvállalkozói, ellátási láncok és a munkajog kapcsolata (avagy a láncfelelősség ideája).