Gerő Zsuzsa 1999-es váratlan és korai halála óta olyan gyermekekkel foglalkozó szakemberek nőttek fel, akik már nem ismerhették őt személyesen, nem vehettek részt előadásain, szemináriumain vagy esetmegbeszélő csoportjaiban - gondolkodása írásaiból azonban számukra is megismerhető. Az életében könyvben, tanulmánykötetekben, folyóiratokban publikált írásainak egy része az elmúlt évek során egybegyűjtve is megjelent: a gyermekrajzzal foglalkozó írásai 2003-ban A gyermekrajzok esztétikuma és más írások c. könyvben, ismeretterjesztő cikkei 2002-ben, majd bővített kiadásban 2015-ben az Érzelem, fantázia, gondolkodás óvodáskorban c. kötetben. Szerteágazó életművéből most tudományos igényű tanulmányainak gyűjteményét tartja kezében az olvasó. A tematikus fejezetekben megtalálhatók a mestereit megidéző írásai, a pszichoanalitikus olvasmányairól készített referátumai, a gyerekrajzokkal kapcsolatos tanulmányai éppúgy, mint az eltérő fejlődésű gyermekek iskolai elhelyezésével és oktatásával foglakozó cikkei. Külön csoportot alkotnak az autista gyermekekkel kapcsolatos írásai, és végül két fejezetbe gyűjtöttük a pszichológusi hivatása lényegét jelentő gyógyító-pszichoterápiás munka elméletével, módszertanával és mindennapi gyakorlatával foglalkozó tanulmányait és esetismertetéseit. A kötetbe nem csak a folyóiratokban és tanulmánykötetekben megjelent tanulmányok, hanem a magyarul eddig még nem publikált írások és a konferenciákon és továbbképzéseken elhangzott előadások is bekerültek. Gerő Zsuzsa tudományos érdeklődését elsőként a gyermekrajzok elemzése keltette fel. E témából írta egyetemi, majd doktori disszertációját, és az 1974-ben megjelent A gyermekrajzok esztétikuma című könyvét. A rajzelemzés azután lényeges részét alkotta diagnosztikus és terápiás munkájának is. Első munkahelye a Schnell János vezette Fővárosi Gyermek Mentálhygiéniai Központ volt. Itt sajátította el a gyermekekkel folytatott gyógyítómunka alapjait. Később a SOTE I. számú Gyermekklinikájának Liebermann Lucy által létrehozott pszichológiai rendelőjében az oktatómunkába is bekapcsolódott. A terápiás és képző munkának ez az egysége egész élete során elkísérte. Analitikus szemléletének formálásában fontos szerepet játszott a legendás Faludi utcai gyermek-pszichoterápiás rendelőben éveken át működő, a pszichoanalitikus irodalmat feldolgozó, Nemes Lívia által vezetett szeminárium. Meghatározó mesterei Hermann Imre és Mérei Ferenc voltak. Terápiás munkájában kitüntetett helyet kapott az autista gyermekek ügye. Ugyancsak nyitott szemmel és szívvel fordult a fogyatékos és a súlyos viselkedési zavaros gyermekek felé. Nyitottságával csodákat művelt: szóra bírt mutistákat, terápiába vont és gyógyított mások által reménytelennek ítélt eseteket. Eközben olyan egyedi tapasztalatokra tett szert, amelyek közvetlenül beépültek terápiás munkájába, és amelyeket felhasználhatott a szakmai képzések során is. Oktatóként medikusok, pszichológusok, szakorvos- és szakpszichológus jelöltek képzésében és továbbképzésében egyaránt hosszú időn át részt vett. Szakmai-konzultatív segítségét tanítványai később is rendszeresen igénybe vehették. Véleményét tömören fogalmazta meg, tanácsai helytállóak, ítéletei pontosak voltak. Szerényen, nagy empátiával dolgozott, az értő figyelem jellemezte munkáját. Tudását nemcsak az egészségügyben kamatoztatta, munkássága az oktatás-nevelés területét is átfogta. Óvodák, iskolák, nevelési tanácsadók számíthattak szakmai segítségére. Rendszeresen jelentek meg a szülőknek és a pedagógusoknak szánt népszerűsítő cikkei. Mindaz, amit leírt, ma is érvényes, és a gyakorlatban jól hasznosítható. Aktívan részt vett a szakmai közéletben: a Magyar Pszichológiai Társaság Klinikai Gyermekpszichológiai Szekciója és az Etikai Bizottság elnökeként, valamint a Magyar Pszichiátriai Társaság Gyermekterápiás Szekciójának vezetőségi tagjaként tevékenykedett. Részt vett továbbá a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület munkájában is. Munkássága a hozzá fordulók és a szakmai környezet számára egyaránt hiteles, egyedülálló, gyógyulást és növekedést elősegítő volt. Felkészültségét az alapos elméleti ismeretek és a gyakorlati, terápiás tapasztalatok szerencsés ötvözete jellemezte, e kettő egysége jelenik meg tudományos közleményeiben is. Gerő Zsuzsa írásai azáltal őrizték meg időszerűségüket, hogy a gyermeki személyiség örök vonásait tükrözik. A keletkezésük óta eltelt évek alatt hatalmas átalakulások történtek életünkben, a személyiség mélyebb rétegei azonban, örömeink, bánataink, vágyaink és félelmeink mit sem változtak.