Szkalnitzky Antal (1836-1878) az 1860-as és 70-es évek Magyarországának egyik legjelentősebb építészegyénisége volt. Első magyarként a berlini Építészeti Akadémián végezte felsőbb tanulmányait. 1860-ban hazatérve részt vett a Magyar Tudományos Akadémia palotájának tervpályázatán, majd építésének egyik irányítója lett, s a nem egészen harmincéves ifjút az intézmény tagjai sorába választotta. Ekkor készült tervei szerint a romantikus stílusú debreceni színház is, az önkényuralmi korszak egyik legfontosabb középülete. Nagyszámú monumentális - immár neoreneszánsz - épület tervezésére a kiegyezés nyomában beköszöntő konjunktúra adta meg neki a lehetőséget. Így került sor Budapesten a Duna-parti Thonet-udvar és a Hungaria Nagyszálló, a Főposta, a Nemzeti Múzeum mögötti palotanegyed több épülete, az Oktogon tér négy háza és a régi Nemzeti Színház épületegyüttese létesítésére. Ő tervezte az Egyetemi Könyvtárat is, a korabeli főváros egyik legreprezentatívabb középületét. Szkalnitzky Antal a szakmai közélet fontos személyisége, sőt tevékeny alakítója volt. A budai politechnikumban az első építész-tanárként működött, itt a történeti stílusokat oktatta. Ő indította el tüneményes pályán többek közt Hauszmann Alajost. Mint a fiatal építésznemzedék első kiemelkedő tagja, vezérszerepnek nézhetett elébe, azonban pályáját tragikus módon korai halál törte derékba.