Immár 91 évesen ünneplem a létet: a hétköznapit és az ünnepit. Tele betegséggel, szürke napi teendőkkel és versírással. Kifelé, a világ eseményeire is figyelve, hiszen egy közeli háború is fenyeget, de már túl vagyunk a világjárványon. A kertben üldögélve a tavaszi éjszaka csillagai alatt s a sejtelmes holdfényben magasabb rendű eszméket cserélünk Kedvesemmel a létezés titkairól, életről, halálról, megbabonázva a felfoghatatlan, hatalmas mindenségről s a parányi emberi létről. A csillagok fényes létezéséről, a milliárdnyi égitestekről csöndes szavakkal emlékezünk, s arról, hogy verset írtam aznap Világlélek címmel a néma Kozmoszról és a világegyetemet felfedező űrrakéták indításairól a Holdra, a Marsra, majd a távolabbi égitestekre, hogy felfedezzük a távoli csillagokat.