Gyönyörűséges és gyötrelmes viaskodások ezek a versek, telítve szenvedélyes életszerelemmel, egyszersmind haraggal, daccal, lázadással a sors ellen. De a végső bukás tudatán túl a lét rejtelmeinek, nagyszerűségének és csodáinak mélységei is megnyílnak a léleknek. A lét fénybeemelésének reménye, vágya, hite hatja át katartikus áramokkal ezt a versvilágot. Ma, amikor a poézis nem más, mint botrány a bálványok bálján, Simai a maga misztérium-verseiben csakazértis vallja és hirdeti, hogy a költészet legmélyebb rétegei mindig szakrálisak: az élet szentségét mutatják föl. Simai Mihály megszenvedett életútján eljutott a létértelmezés és az Istenkeresés olyan fázisába, ahol már világosan kitetszik, valójában mire is készülődött idáig. Versei meggyőző erővel hirdetik, nincs más vigasz és nincs más remény: mint a spiritualitásban megszerzett igazság, - azért kell meghalnunk, hogy végül örökké éljünk! A megszentségtelenített világ újraszentelése: ez a költészet mai feladata. Simai Mihály kötetében erre vállalkozik. Jókai Anna