Éget. Ez a szó uralja G. István László új kötetének verseit, s mire az olvasó a második ciklus, a Nap-monológok mélyére ér, már maga is lázasan sorolja a saját kérdéseit. „Düh, bánat, közöny, rémület” közül mi választható, amikor kapcsolatoknak csupán a „szikkadt ígérete” marad rád? Milyen öngúnyt viselhet el a tartásod, miközben köröskörül „derű és példa vagy”? És egyáltalán: a kérdéseink mennyire képesek a konvencióktól elszakadni („pitymallat, gügyögte, pirkadat”)? A költő bújócskázik a lehetséges válaszok között, s a hagyományosan (továbbra is!) ragyogó magyar lírában is ritka látvány, ahogy lenyűgöző formakultúra birtokában elbizonytalanítja eszközeit.